Az energetikai szektorban működő vállalatok gazdasági, elsősorban controlling vezetői azzal szembesülnek, hogy egyre nagyobb elvárást támasztanak velük szemben, hogy a vállalat eredményét, teljesítményét különböző szempontok szerint mutassák be, illetve értékeljék.
Ezen elvárásokat nem csak a vállalat menedzsmentje, tulajdonosai támasztják velük szemben, hanem a működési környezetük hatóságai, szabályozói is. Így olyan komplex rendszer(eke)t kell kialakítaniuk, működtetniük, amely képes minden szereplő információs igényét kielégíteni, miközben mind a gazdasági, mind a szabályozói környezet folyamatosan változik, így a kialakított beszámolási rendszernek rugalmasnak is kell lennie.
Ezen kihívások különösen előtérbe kerülnek a költségfelülvizsgálat során, amely nagyban meghatározza az adott vállalat következő évei eredményét. Ezért kiemelten fontos szerep hárul a controlling vezetőkre.
Az újonnan alakult energetikai munkacsoport célja, hogy az energetikai iparágban tevékenykedő cégek controllerei (elsősorban controlling vezetői) számára egy olyan szakmai közeget biztosítsunk, ahol kötetlenül beszélgethetnek az iparágat és a gazdasági/controlling területet érintő kihívásokról és változásokról, és megoszthatják egymással a tapasztalataikat.
Évente két alkalommal kerül majd megrendezésre a munkacsoport ülés, tavasszal és ősszel.
Az első munkacsoport ülés időpontja: 2024. június 7. (péntek) 9:00 – 10:30
Helyszín: IFUA Horváth iroda (1117 Budapest, Buda-part tér 2., V. emelet)
Első személyes találkozónkon a költségfelülvizsgálatra történő felkészülési tapasztalatok megosztása lesz a fókuszban. Célunk még az ismerkedés mellett egy közös érdeklődési lista összeállítása, amely mentén a jövőbeli munkacsoport ülések tematikáját szerveznénk.
Amennyiben felkeltette érdeklődését az új munkacsoport, szívesen látjuk.