2022-11-23 Klára Mercz

Hands-on workshop üzleti tervezési modell építése SAP SAC-ban (2022. november 14.)

Az Egyesület és az IFUA közös szervezésében megvalósult tervezési workshopon lehetősége volt a résztvevőknek megismerkedni az SAP tervezési feladatok elvégzésére kínált megoldásával (SAP Analytics Cloud=SAC). A nap folyamán a téma nemzetközi guruja, Karsten Oehler professzor és Kovács Zsolt SAC szakértő volt a segítségünkre.

A nagyrészt gyakorló kontrollerekből, illetve a kontrollingot oktató kollégákból álló csapatunk egy esettanulmányon keresztül ismerhette meg az eszköz alap logikáit és funkcionalitását, miközben lehetőségünk volt a volumenektől a komplett eredménykimutatásig végig követni egy tervezési folyamatot. Megismerhettük a „a driver based planning” és az allokációk felépítésének alapjait.

Ennek keretében használhattuk a felhő alapon elérhető alkalmazást és építettük fel először is az Adatmodell szükséges struktúráit (dimenziókat), majd töltöttünk be törzs-, és tényadatokat. Így előkészítve a környezetet, kezdhettük a volumenek tervezését, az eredménykimutatás egyéb sorainak aktualizálását, kalkulációk készítését, illetve végezhettünk különböző műveleteket az adatállományokkal.

Bepillantást nyerhettünk a tervezés sajátos feladataiba, mint az operatív mérőszámokra épülő, aktivitás alapú tervezési logikák, illetve az allokációk alapjai.

A nap végére a különböző funkcionalitások tekintetében jó áttekintéssel gazdagodtunk. Az intenzív munka még folytatódhatna, hogy a különböző üzleti kapcsolódásokra is minél több megoldást kipróbálhassunk. Érdemes hangsúlyozni, hogy az implementálás első szakasza kiemelt fontosságú, hogy a koncepció és ehhez kapcsolódva az adatmodell kialakítása az üzleti igényeknek megfelelő legyen.

Magát az eszközt, illetve az ehhez kötődő fejlesztési irányokat illetően is sok tanulsággal gazdagodtunk s gondolhatjuk tovább a használati lehetőségeket.